Az idén három ballagást és két tanévzárót látogattam meg – gyermekeimnek, rokonaimnak és munkámnak köszönhetően. Szép ünnepek ezek, és méltó befejezései egy tanévnek, vagy egy iskolai tanulmánynak.

A rendezvényeken azonban egy különös dolgot tapasztaltam.

Az első ízben azt hittem, hogy csak helyi sajátosságról van szó, és nem is mertem emiatt bírálni, vagy megszólni a helyieket – még szűk baráti körben sem. A második esetnél feltűnt, hogy ragadós tünet, ezáltal érdekes folyamat tanúja vagyok. Végül már kifejezetten bosszantott és irritált, hogy a jelen lévő tömegből egyedül én ismerem és éneklem a Himnuszt!

A tisztelt Tömeg (minden alkalommal!) még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább tátogjon, hogy a Himnusz ismeretének minimum a látszatát keltse, amíg a nemzetünk dala hangfelvételről, vagy az iskolások és tanáraik jóvoltából hangzik! Egy-két focistát felismerni véltem, akik a mű utolsó levezető (szöveg nélküli) sorában (amikor magyar ember még áll) elkezdték rázni a lábukat és kezüket – felkészülve az első rúgásra, mialatt a Himnuszt nem ismerő tömeg már torkaszakadtából üvölt.

A rendezvények szervezői már korábban felismerhették napjaink e „trendi” passzivitását, és az ünnepélyek végén már be sem próbálkoznak olyan régen divatjamúlt „kispolgári csökevénnyel”, mint a Szózat!

Nemzetünk dalának legocsmányabb meggyalázásával azonban akkor vágtak mellbe igazán, amikor az Erkel Ferenc által leírt műtől egy olyan ordenáré módon eltérő zenét játszottak be, amiért legszívesebben helyben felrúgtam volna a technikust – felszereléssel együtt, a legolcsóbb és egyúttal legújabb felvétel (átirat?!) beszerzéséről gondoskodó gazdasági munkatársat pedig a jóváhagyó énektanárnővel egyetemben álláskereső státuszba helyeztem volna át, a Himnusz egyetlen és eredeti változatát pedig kötelezően napi rendszerességgel hallgattatnám és énekeltetném velük.

Szégyellem magam. Harsogjuk a magyarságunkat, lassan másról sem hallani, mint a nemzeti tudat formálása és védelme, miközben a magyar emberek szégyellik, vagy nem tudják elénekelni nyilvánosan a Himnuszt, egy iskolában pedig nem akad egy ember sem, aki felismerné, hogy az „Ellátó Vállalattól” valójában nem is a Himnusz zenéjét kapták meg és játsszák be, hanem csupán annak egy csúf karikatúráját!

Szégyellem magam!